Bár a váróteremben ülve az ember hajlamos elfelejtkezni erről, mindannyian tudjuk, milyen fontos munkát végez egy lelkiismeretes orvos. Napi szinten kell nagy felelősséggel megküzdenie, folyamatos nyomásnak van kitéve, miközben jót szeretne tenni pácienseivel, jobbá szeretné tenni életüket. Az elhivatott doktor az orvoslásnak él. Ezt köszönjük a magyar orvosoknak, többek között Önnek, az alábbi érdekes cikkel!

Mi a közös az USÁ-ban, Kubában, Indiában, Iránban és Vietnamban? Mind az öt országban évente egyszer megemlékeznek arról, hogy mennyire fontos az orvoslás, és mennyi mindent köszönhetnek doktoraiknak! Lássuk, mikor és miért épp akkor ünneplik az Orvosok Napját ezek az országok!

orvosok_napja_logo

Amerikai Egyesült Államok

Az Államokban március 30-án tartják a nemzeti Orvosok Napját 1991 óta. Számtalan történelmi jelentőségű orvosról emlékeznek ekkor meg, például a gyermekbénulás elleni vakcinát előállító Albert Sabinról és Jonas Salkról; Daniel Hale Williamsről, aki az első sikeres szívburok műtétet hajtotta végre; vagy a vérátömlesztéssel foglalkozó Charles R. Drew-ról. Természetesen az aktuálisan dolgozó doktorokról sem felejtkeznek meg, hiszen tudják, hogy egy-egy orvost munka közben mennyi stressz ér, és mennyi mindent kell néha feláldoznia a gyógyításért. Nem véletlen, hogy George Bush immár több mint húsz éve hivatalosan is ünnepnapnak nevezte ki a március 30-át!

Kuba

Kubában december 3-án, Carlos Juan Finlay születésének évfordulóján ünneplik az Orvosok Napját. Az 1833-1915 között élő orvos és tudós elsőként vette fel a harcot a sárgalázzal. Ő fedezte fel 1883-ban, hogy a sárgaláz hordozója a szúnyog lehet, egy évvel később pedig arra is rájött, melyik fajta. Ezután a szúnyogpopuláció szabályozását tűzte ki céljául, hogy megfékezze a betegséget.

India

Július 1-jén született és 80 évvel később halt meg Bidhan Chandra Roy (1882-1962), az elismert orvos és szabadságharcos. Éppen ezért ekkor tartják Indiában az Orvosok Napját, amelyen a páciensek virágokat, üdvözlőlapokat küldenek az orvosaiknak, a kórházak és különböző orvosláshoz kapcsolódó szervezetek pedig vacsorákat rendeznek. Jól hangzik, ugye?

Irán

Iránban is egy orvos születésének évfordulójához kötik az ünnepet. Augusztus 23-án született meg Avicenna (980-1037) filozófus és gyógyító. Avicenna számtalan művet írt, amelyekből 240 maradt fenn. Leghíresebb kötetei A gyógyítás könyve és A gyógyszer kánonja, az előbbi tudományos-filozofikus mű, az utóbbi pedig a fertőző és a szexuális úton terjedő betegségekről szól.

Vietnam

Vietnámban több mint fél évszázada, 1955 óta ünneplik az Orvosok Napját! Általában február 27-én, de van, hogy csak egy ahhoz közel eső napon.