GDPR-felkészítéseink során az egyik leginkább kritikus kérdés a kameraszabályzat kialakítása. Gyakorlatilag nem volt olyan rendelő, ahol minden tökéletesen a szabályoknak megfelelően alakult, az auditot megelőzően.
Korábban már foglalkoztunk a témával, de úgy tűnik, sosem elég. Szinte minden privát egészségügyi rendelőben zajlik ilyen biztonsági alkalmazás, ami egyrészt adódik a nagyértékű, szépen kialakított környezetből, másrészt sokszor kapacitásokokból is, például nincs recepció, a váróban nincs szakszemélyzet.
Mire kell figyelni a kamerás megfigyelésnél?
1. A jogszabályi környezet nem teszi lehetővé a köz- és magánterületek kamerás megfigyelését.
2. A NAIH 2013-as állásfoglalásában aggályosnak nevezte, és az emberi méltóságot sértőként foglalt állást az orvosi váróban alkalmazott kamerák tekintetében.
Mielőtt továbblépnénk, különböztessük meg a felvételt rögzítő és a csak élőképet sugárzó kamerás megfigyelést, hiszen míg utóbbi esetében nincs okunk aggodalomról jogszabályi tekintetben, addig a felvételt is rögzítő kamerázás már adatkezelés, tehát szigorodnak a körülményeink.
Tehát, mit lehet? Hol alkalmazhatunk kamerás megfigyelést, a kép rögzítésével?
- Alkalmazhatunk kamerás megfigyelést a pénzforgalmat bonyolító pultban, de úgy, hogy az a várót, a pácienseket ne rögzítse.
- Ugyanígy alkalmazhatjuk kültéri parkolónk esetében (ha az más magánterületét nem figyeli).
- A rendelési idő végeztével az épületben bárhol bekapcsolhatjuk a rögzítést.
Ha csak figyelünk, és nem rögzítünk?
- Ez egy átmeneti megoldás, de sokat segít mind a személy-, mind a vagyonvédelem során, ha a váróból, a folyosóról csak élőképet látunk a monitoron, és erre lehetőségünk is van.
- Ugyanezt megtehetjük a beengedésnél, a bejáratnál.
Mit nem lehet?
- A váróban, a páciensek által megtöltött folyosókon nem végezhetünk rögzítéssel járó kamerázást.
- A vizsgálóban, kezelőben semmilyen ilyen jellegű képrögzítés nem történhet (kivétel persze, ha dokumentáljuk a beavatkozást, és a páciens ehhez irásbeli hozzájárulását adta, de ez egy külön kérdés).
- Nem végezhetünk felvétellel járó kamerás megfigyelést úgy, hogy a közterület is látható legyen.
- Ehhez hasonlóan olyan sem fordulhat elő, hogy a szomszéd kertjét, autóját, bejáratát (magánterületét) megfigyeljük.
Hogyan dokumentáljuk mindezt?
- Készüljön kameraszabályzat, ami elérhető a váróban, recepciós pultban!
- Legyen jó látható tábla/felirat a bejáratnál, a kameráknál – akár ott is, ahol felvétel nem készül, de a tájékoztással mégis megtiszteljük pácienseinket (és elébe megyünk a kellemetlen kérdéseknek, megvédve a recepciós pultban ülő munkatársunkat).
- A munkatársakat tájékoztassuk a kamerás megfigyelésről, begyűjtve hozzájáruló nyilatkozatukat.
- Amennyiben külső szereplőt is igénybe veszünk, vizsgáljuk meg az adatfeldolgozó hozzáférési jogát, készítsünk részletes adatfeldolgozói nyilatkozatot.
| Egészségügyre szakosodott, teljeskörű GDPR-felkészítés • Adatvédelmi, adatkezelési konzultáció • Adatvédelmi tisztviselő biztosítása Keresse munkatársainkat! |