(Soós Anikónak, az Aesthetica Orvosi Központ marketing managerének második vendégbejegyzését olvashatja blogunkon!)

Nézzük ezt a kérdés külsős szemmel! Mit vár el egy honlaptól? Tegyük fel, keres a Ferrarijához egy jó autószerelőt, mert mondjuk az előző elköltözött. Hogyan keres újat? Nyilván, először körbekérdezi azokat az ismerőseit, akinek szintén Ferrarija van, kit javasolnak. Aztán elkezd kutatni a neten. (Felüthetné az Arany oldalakat is, de biztos, hogy Ferrari szerelőt úgy sem talál benne.) Több névre is ráakad a keresőkben. Néhány szerelőről csak a nevét sikerül kideríteni, mert saját honlapot nem talál hozzájuk, pedig dicsérik őket. Valamennyi idővel bizonyára kinyomoztathatná a szerelők telefonszámát, de az autó állapotra folyamatosan romlik, nincs idő erre.

Aztán rátalál három honlapra.

Az első honlapon a szerelő rengeteget ír magáról, a hitvallásáról, ír a Ferrarikról részletesen, milyen szerszámai vannak és eszközparkja, de árakat és elérhető időpontokat nem talál, csak egy telefonszámot és egy email címet.
A második honlapon a szerelő bemutatja magát, ír arról, hol szerezte a tapasztalatait, hány autót javított meg, és fotót is tesz fel magáról. Árakat és elérhető időpontokat szintén nem találunk, csak egy telefonszámot és email címet.
A harmadik honlapon a szerelő bemutatja magát írásban és fotóval is, ír arról, hol szerezte a tapasztalatait és milyen eredménnyel dolgozott az elmúlt években, hány autót javított meg, és idéz néhány ügyfelétől ajánlást. A honlapján az elérhetőségeit is megtaláljuk, az óradíját, illetve a nyitva tartási időt, mikor lehet hívni és milyen átfutással tud vállalni, ígéretet, hogy amint lehet, visszahívják Önt, ha nem vették fel a telefont.

Első körben egész biztos, hogy a harmadik szerelőt fogja választani, mivel a hitelesség legtöbb feltételét teljesítette:
• arcát adta,
• felvállalta az eredményeit,
• felvállalta a vevői véleményeket,
• transzparenssé tette az árait,
• és az elérhetőségből és átfutásból azt sejtjük, a mi autónkat is időben el tudja vállalni.

Jó, akkor hogy nézzen ki a honlapom ?

Szándékosan nem írtam a külsőségekről. Bár a honlap kinézete fontos, de éppen annyira, mint a tisztára meszelt fal a rendelőben. Csak akkor tűnik fel, ha nem jó. Éppen ezért törekedjünk a legegyszerűbb kinézetre, hagyatkozzunk bevált sablonokra, lehetnek azok népszerű ingyenes sablonok is. Tegyük a minőségi, saját tartalomra a hangsúlyt! A képi és a szöveges tartalom egyaránt fontos, hasznosnak és praktikusnak kell lennie az információnak, nem kell lenyűgözőnek lenni, sőt.

Ha ennyire fontos a tartalom, akkor pontosan mit írjak?

0. Logo, szlogen: Teljesen szükségtelen. Ha csináltatunk is, akkor is csak nagyon kicsiben használjuk!
1. Főoldal: Rövid rendelő- (ha többen vannak) vagy orvosbemutatás egy kis hasábban oldalt, az oldal közepén a szolgáltatás vagy szolgáltatások bemutatása röviden, fotóval illusztrálva. Kerüljük az olyan fejléceket, ami nem tartalmaz olyan infót, ami hasznos – ilyenek a fél oldalt betöltő vásárolt imázsképek, vagy képes fejléc saját magunkról. Minél hasznosabb az információ, annál valószínűbb, hogy a leendő páciens tovább olvas!
2. Bemutatkozás menüpont: Orvos vagy orvosok bemutatása röviden, fotóval és eredményekkel, kutatási területekkel, intézményekkel, szakmába vágó érdeklődési területek. Képgaléria a rendelőről.
3. Szolgáltatások menüpont (ha konkretizálni is lehet, pl. anyajegyszűrés, akkor ez legyen a fül neve).
4. Sajtó: Ha vannak olyan cikkek, amelyekben rólunk beszélnek, szkenneljük be, de a legjobb, ha begépeli/gépelteti a cikket, a megjelenés helyével és dátumával. Emellett olyan cikkeket is idetehetünk (ha a közlését engedélyezte a szerző), ami a szolgáltatásról szól úgy általában. Pl. az anyajegyszűrés fontosságáról.
5. Gyakori kérdések: Ide 1 soros kérdések és 1-2 soros válaszok kerülnek. Olyanok, mint kell-e beutaló, mennyit kell várni, könnyű-e parkolni, lehet-e bankkártyával fizetni, életkorhoz kötött-e a szolgáltatás, stb. Amivel tipikusan feltartanak minket a bejelentkezéskor. Tíz kérdést elég összeszedni, ennél persze lehet több.
6. Árak, fizetési feltételek menüpont: Mindenképp javaslom, mert egyrészt a keresőrobotok ezt nagyon hasznos infónak tartják és emiatt jobb lesz a honlap találati helyezése, másrészt így tényleg csak azok fognak jönni, akiknek nem probléma a kezelést kifizetni. Ha lehet egészségpénztárral fizetni, vagy elérhető hitel (pl. fogorvosi kezeléshez), azt is írjuk meg itt!
7. Bejelentkezés menüpont: Elérhetőségek, nyitvatartás, cím, térkép, parkolási infók! E-mail címet viszont ne adjunk meg, mert többszöri levélváltásban időpontot egyeztetni rendkívül időigényes. A legprofibb, ha online be is lehet jelentkezni, pl. a www.foglaljorvost.hu segítségével, amely révén azonnal tudunk az oldalunkba tenni egy saját online előjegyzési naptárt, így a páciens akkor foglalhat magának időpontot, amikor akar. (Nem kell az összes időpontot kiadni, ami elérhető, de a tapasztalatok szerint inkább jelentkeznek be oda ahol több elérhető időpont van).

Miért feccöljek bele ennyi energiát, ha úgyis kevesen olvassák a honlapom?

Nem sok olvasó kell, hanem elég páciens, hogy megtöltse a naplót! Elég havonta 100 látogató, ha annak már a negyede új páciens lesz, akkor az már szép forgalom. A hó végén úgyis a teli napló számít, így a honlapnak jól kell teljesíteni. Általában könnyebb ebbe feccölni energiát (és esetleg pénzt), mint a látogatószám növelésbe.

Munkánk igazi célja az, hogy a havi tervezett páciensszámot elérjük, optimalizált költségek mellett.

Teli várót, sok sikert!

vendegblogger
Soós Anikó

(Ha érdekli, Anikó mit írt a kuponozásról, olvassa el első bejegyzését!)