A járvány okozta válsághelyzet mint minden szektort, így a magánegészségügyet is súlyosan érintette. A március 16-i kormánydöntés alapján a szolgáltatások jelentős része tiltólistára került, vagyis rendelők sokasága zárt be egyik napról a másikra anélkül, hogy bármilyen akciótervvel rendelkezett volna ilyen esetekre vonatkozóan. Hangsúlyozandó, hogy a május 4-től érvénybe lépő enyhítésekkel a lent felvázolt problémák nem szűnnek meg, sőt, még égetőbbé teszik ezek megoldását és egy jövőbeni átgondoltabb, racionálisabb, hatékonyabb gazdálkodás kialakítását. Természetesen most első körben a meglévő problémákra kell koncentrálni, de már szem előtt tartva a következő időkre vonatkozó intézkedéseket is. A napokban mutattuk be Korpai Erika praxismenedzsert, akivel a praxispercekben riportot is készítettünk, mely IDE kattintva nézhető meg. Most írását közöljük a témában.

A hirtelen jött helyzet viszont mindenkit gyors cselekvésre kellett, hogy késztessen, hiszen gyakorlatilag bevétel nélkül maradtak a vállalkozások úgy, hogy közben jelentős fix költségük továbbra is termelődött. Ezek közül a legjelentősebbek az alkalmazotti bér és annak járulékai, valamint a bérleti díjak.

A járvány előtti időszakban nagyon sokat olvashattunk, hallhattunk és tapasztalhattuk, hogy a munkaerőpiaci gondok lehetetlenítik el nagyon sok vállalkozás működését. Mindez maximálisan igaz az egészségügyi szolgáltatók esetében is. Nagyon nehéz jól szakképzett, elkötelezett kollégát találni, és most ezt a helyzetet nehezítette tovább a vírus megérkezése. Fentieket figyelembe véve nem véletlen, hogy mindenkinek az tudom ajánlani, hogy a MUNKAERŐT MEGTARTANI MINDENÁRON.

Nézzük mit is lehet tenni ennek érdekében?

Első körben a legtöbben a munkaórák csökkentésére szavaztak, ami a járulékterhek könnyítése végett született meg javaslatként a könyvelők részéről. Itt nagyon fontos figyelembe venni, hogy a bérként utalható összeg a bejelentett munkaórához igazított bér lehet, ami igen csekélynek nevezhető a megélhetéshez szükséges összeghez viszonyítva. Itt a vállalkozásnak a könyvelőjével egyeztetve mindenképpen javasolt valamilyen adómentes juttatás biztosítása a kollégák irányába.

Másodsorban a kormány bértámogatására vonatkozó javaslatát is érdemes mérlegelni a könyvelő segítségét igénybe véve. Fontos tudni, hogy ennek a támogatásnak milyen megkötései vannak, és összegszerűen mekkora tétel nyerhető ezzel. Az óriási adminisztrációs rész talán az egyik legkevesebb, amit hátrányként említenék. Ettől talán sokkal fontosabb tudni, hogy a munkáltatónak tartási kötelezettsége van az igénybe vett időszakra plusz 1 hónapra vonatkozóan. Ez a bizonytalan jövőbeni helyzetet tekintve igen nagy terhet róhat a munkáltatóra a későbbiek folyamán, mindezt egy 8 órás bejelentett munka 4 órára történő csökkentése esetén pár tízezer forintért. Fontos megjegyezni, hogy az igénylő nem rendelhet el a támogatotti időszak alatt plusz órát, vagyis a május 4-i indulásnál ez akár óriási hátrányként is jelentkezhet.

Mindenképpen azt javaslom, hogy a bérek finanszírozásnál érdemes figyelembe venni más lehetőségeket és forrásokat is az állami támogatás mellett. Természetesen, ha végképp nincs más megoldás, akkor a munkaerő megtartása végett viszont igénybe lehet venni.

Másik jelentős kiadás egy rendelő életében a bérleti díj, amely természetesen abban az időszakban is keletkezik, amikor nincs rendelés, legalábbis az esetek többségében ilyen szerződésekkel lehet találkozni a piacon.

Bízva abban, hogy egy igen jó viszonynak örvendő bérbeadói és bérlői viszonyról beszélünk, azonnal meg kell kezdeni a tárgyalásokat. Ha a fent említett jóviszonyról beszélünk, akkor egyértelmű, hogy mindkét fél megtartsa az együttműködést és ezért kompromisszumokra is hajlandó legyen.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a legtöbb esetben sikerült egy 50-75%-os bérleti díjban megállapodni, és ahol még további kompromisszum képesség is megvolt a Felekben, ott ennek a csökkentett összegnek a halasztott fizetésében állapodtak meg.

Az alkalmazotti bérek és járulékok, illetve a bérleti díjak csökkentésével – ismerve a rendelők költségösszetételét – a vállalkozás legalább 2-3 havi időt nyert finanszírozás tekintetében, ami lehetőséget biztosít arra, hogy elkezdje a felkészülést arra a jövőbeni tudatos gazdálkodásra, amely a jövőben egy hasonló eset alkalmával sokkal nagyobb pénzügyi szabadságot enged meg Neki.

A teljesség igénye nélkül említenék pár területet, ahol tapasztalataim szerint jelentős költségmennyiség csökkenthető.

Ilyen rész az anyagbeszerzés, melyben még mindig csak nagyon ritkán tapasztalható tudatos, szervezett, átlátható folyamat, pedig havi szinten – a rendelő méretétől függően – milliós tételek is megspórolhatóak.

Az eszközbeszerzés is egy említésre méltó pont, ahol időt nem sajnálva a beszállítói kört megversenyeztetve, körültekintő döntést hozva igen jelentős pénzügyi tétel spórolható meg, lehetőséget teremtve további beruházásokra vagy tartalék képzésére.

A bérleti díjakat szintén a hosszútávon átgondolandó, racionalizálandó tételek közé sorolnám. Nagyon sok előnytelen szerződés köttetett a korábbi évek folyamán, melyek felülvizsgálata időszerű, és kicsit visszás módon a jelenlegi helyzet erre alapot is teremt és egyértelműen a bérlőnek kedvez.

Egy dolgot nagyon fontos mindenkinek figyelembe vennie. Ez a járvány egy eddig még nem tapasztalt, nehéz helyzet elé állított mindenkit egyaránt. Aki érti és érzi ennek súlyát, az sokat tanulhat belőle, és a vállalkozása jövőbeni tudatos vezetésével elkerülheti azt, hogy a jövőben hasonló szituációt kelljen átélnie.

A döntés mindenkinek a saját kezében van.