A hatékony kommunikáció növeli a páciensszámot és megkönnyíti a mindennapokat. Használja ki!

Az új kommunikációs módszerek megkönnyítik a mindennapjait!

Az új kommunikációs módszerek megkönnyítik a mindennapjait!

Egyik nap találkoztam egy régen látott volt osztálytársammal. Beszédbe elegyedtünk, és természetesen terítékre került az is, ki hol és mit dolgozik. Meséltem neki a FoglaljOrvost.hu-ról, és arról, hogy ezzel a páciensek és az orvosok közötti kommunikációt szeretnénk gördülékenyebbé tenni. A volt osztálytársam odavolt az ötletért. Mint kiderült nemrég elhatározta, hogy egy fontos kivizsgálást magánrendelőben ejt meg, azonban, mivel nagyon elfoglalt és szinte percre pontosan be van osztva, mit csinál munkaidőben, csak ebédszünetben tudta felhívni a kinézett magánrendelőt. Ekkor azonban az üzenetrögzítőjük kapcsolt be. Mikor később megint megpróbálta, foglalt volt a vonal. Munkaidő után már nem vették fel. Végül annyira dühös lett, hogy keresett egy másik rendelőt – olyat, ahová interneten keresztül is be lehet jelentkezni.

Ez a volt osztálytársam nemcsak elfoglalt, de jól szituált is, és bár a karrierje nagyon fontos neki, az egészségével is igyekszik törődni. Gyakorlottan használja az internetet, naponta több e-mailt ír és az online rendelés, időpontfoglalás is megy neki, mint a karikacsapás. Tipikus modern páciens, modern elvárásokkal. És ezzel nincs egyedül!

Mivel sokaknak sűrű a beosztása, fontos, hogy egy rendelő elérhető legyen. Ehhez azonban a praxisnak hatásosan kell kommunikálnia, amihez modern felfogás szükséges. Honnan tudhatja, hogy hatásosan, modernen kommunikál rendelője? Olvassa el az alábbi kijelentéseket!

  • A páciensek csak telefonon érhetnek el.
  • A telefon szinte folyamatosan foglalt.
  • Vannak olyan időszakok, hogy a rendelőbe nem lehet bejelentkezni (ebédidőben, munkaidőn kívül).
  • Nincs a rendelőmnek e-mail címe.
  • Nincs működő számítógép a rendelőben.
  • Csakis személyesen kezelem pácienseim.

Ha a fenti kijelentések bármelyike is igaz Önre és rendelőjére, akkor nem jó úton jár! Az utóbbi időben Magyarországon is egyre fontosabb az, hogy bármikor elérhető legyen egy magánrendelő, így pótolva az állami ellátásban keletkezett sajnálatos űrt. Ehhez azonban az kell, hogy a rendelő használja azokat a modern eszközöket, amiket a páciensek is.

Mik a legfontosabb elvek a modern kommunikáció terén?

  1. A telefon jó, de nem a leghatékonyabb

Telefonon keresztül egyszerre csak egy pácienssel egyeztethet időpontot Ön vagy asszisztense, ráadásul rossz időpontban (fontos kezelés közben, ebédidő alatt) is kereshetik Önt, arról nem beszélve, hogy munkaidő után telefonon már nem elérhető a rendelő. Éppen ezért fontos, hogy ezen a megszokott módszeren kívül még mást is kipróbáljon, lehetőséget adva pácienseinek, hogy bármikor be tudjanak jelentkezni Önhöz. Ez a lehetőség lehet egy saját bejelentkezési rendszer, a FoglaljOrvost.hu, vagy egy folyamatosan ellenőrzött e-mail cím, amely révén asszisztense vissza tudja hívni az érdeklődőket munkaidőben (ez persze kevésbé gördülékeny megoldás!).

  1. Az e-mail másra is jó lehet…

… nemcsak bejelentkezésre. Ha megérkezett valakinek a lelete, zárva lesz a rendelője, új kezelési módszert próbál ki, vagy bármilyen más változás áll be praxisa életében, e-mailben is hírt adhat erről pácienseinek. Persze, gyűjteni kell hozzá az elérhetőségeket! Ha pedig honlapján is feltünteti az e-mail címét, virtuális postán is feltehetnek Önnek olyan kérdéseket a páciensek, amiket nem kell azonnal és telefonon keresztül megválaszolnia. Arról nem is beszélve, hogy az üzleti ügyeket is könnyebb így intézni – ma már senki sem használ faxot, mindenki átállt az e-mailre!

  1. Nyitottnak kell lenni az új módszerekre

A technológia szinte már naponta változik, ami a páciensek elvárásait is befolyásolja. Nem azt mondom, hogy az Instagramon fognak Önnel és a rendelőjével kommunikálni, de vannak dolgok, amiket már most elvárnak, vagy amikre hamarosan nyitottak lesznek. Az online bejelentkezés egyre elterjedtebb, és Amerikában már a Skype-kezelés is hódít. Nem hiába van lehetőség az olyan nagy rendelőkben, mint a PszichoFészek, ilyen Skype-kezelésre, hiszen nem mindig szükséges a személyes találkozó, s a modern páciens helyzetét nagyban megkönnyíti, ha nem kell elmennie a rendelőbe.

„Jó, de én is elfoglalt vagyok!”

Tudom, hogy mindez plusz feladatnak hangzik, ami az Ön értékes idejébe sem fér bele. Az elején valamennyire az is lesz, ez ellen nincs mit tenni! De hosszú távon, ha végiggondolja ezeket a lehetőségeket, nyitottan kezd el gondolkozni, és hagy magának egy kis időt arra, hogy hozzászokjon az új módszerekhez, kényelmesebbé válik az élete. Nem kell végre munkaidőn kívül is pácienseivel időpontot egyeztetnie, és búcsút inthet azoknak a telefonhívásoknak, amik a vasárnapi ebédet szakítják meg. Ráadásul így nemcsak hálásabbak lesznek páciensei, de többen is jelentkeznek be Önhöz!