Az emberek többsége zavarba jön, ha ráirányul a fényképezőgép, csak nagyon kevesen „vágják be” a helyes pózt reflexből. Azonban, ha szeretné fellendíteni praxisa látogatottságát, azt a képet kell feltöltenie magáról, amely miatt az interneten böngésző potenciális páciensek szeme megakad Önön – éppen ezért nem árt kipróbálni néhány praktikát.
Gyakoroljon!
Még mielőtt élesben készítene magáról néhány képet, érdemes gyakorolnia a tükör előtt. Az ember kicsit bután érzi magát, ha a tükör előtt bájolog önmagával, de így pontosan le tudja ellenőrizni, milyen hatást vált ki egy-egy testtartás vagy arckifejezés, hogyan lesz egyszerre profi szakember és szimpatikus magánember – az a keverék, ami igazán megfogja a pácienseket.
Minden az arc
Nemcsak az ember kisugárzása, mosolya a fontos, hanem az is, hogy milyen „felületen” van ez a mosoly. Jelentősen ronthat az összhatáson, ha az ember arcbőre annyira fénylik, hogy szinte visszatükrözi a szoba berendezését. Ezt elkerülendő, érdemes egy kis kőpúdert felvinni az arcbőrre, akkor is, ha az amúgy makulátlanul tiszta, a por mattítja a csillogó felületet.
A tökéletes ruhát vegye fel!
Bár a fehér köpeny szinte az orvos „metaforája”, a nagy mennyiségű fehér nem mindenkinek áll jól. Éppen ezért érdemes akár több fajta képet is feltölteni a honlapra, egy olyat, amin csak az arca látszik, és egy vagy több olyat, amin az egész alakja.
Az előbbinél akár elegánsabb hétköznapi felsőt is viselhet, olyat, ami megy a haj-, a szem- és a bőrszínéhez, ha pedig ragaszkodik a fehér köpenyhez, nyugodtan felvehet hozzá kendőt. Az utóbbi(ako)n pedig „legyen orvos”, fotóztasson le olyan orvosi szituációkat, amelyek a szaktudását mutatják, dinamikusabb legyen az állóképnél. (Természetesen, ha mondjuk nőgyógyász, ne vizsgálat közben készítsen felvételeket, a páciens jogait megsértve.:)) Kézfogás, kedves üdvözlet, mosoly, nem feltétlenül kell az asztal mögött ülve, komoran meredni a kamerába. Ha igazán laza, akár valamilyen vicces testtartásban is készíttethet magáról fényképeket: eszközeit tartva, vagányul mosolyogva! (Arra azért ügyeljen, hogy ne „ijesztő” dolgokkal a kezében fényképezzék le, bármennyire is gyakran ad szurit, az injekciós tű sokak szerint elrettentő!)
A megfelelő beállás
A jó fejtartás sokat számít, mikor fotóznak. Íme, néhány alapszabály, amellyel elkerülheti a tokás-álmos fejet!
- Ne közvetlenül szemben álljon a kamerával, hanem kicsit fordítsa oldalra a fejét, és onnan nézzen a lencsébe!
- Próbáljon meg nem pislogni, ha a megfelelő pillanatban kapják el, ez az apró mozdulat eredményezheti a legendásan nevetséges álmos (esetenként részeg) pillantásokat!
- Kicsit felülről fotózzák mindig, hogy ne lássunk be az orrlyukába, és ne legyen olyan érzése az embernek, mintha egy diktátor nézne le rá.
- Húzza ki magát, lazítsa el vállait, hogy azok természetesen álljanak, ne húzza be a nyakát!
- A mosolya legyen laza, ne szorítsa össze a száját, az a legelőnyösebb, ha kivillantja a fogait! A természetesség érdekében pedig jó, ha felidéz valamilyen humoros jelenetet, amire gondolva mindig vidám lesz, így nemcsak a mosolya lesz az igazi, de még a szemei is csillogni fognak.
- Ami talán a legfontosabb: ne szorítsa le az állát, mert az tokát eredményez!
Teljes alakos képeken az is számít, milyen a testtartása.
- Elsődleges elv, hogy húzza ki magát! Így lesz tökéletes az alakja, biztosan nem lesz pocakja, ráadásul magabiztosnak tűnik.
- Érdemes kicsit féloldalasan állni, és az egyik lábra helyezni a testsúlyt.
- Ülés közben a hölgyek mindenképpen keresztezzék a bokájukat, szorítsák össze térdüket, ezzel a nőies pózzal elkerülhetik a kellemetlen villantásokat, ha szoknyában vannak.
- Ha jelenetet (kézfogás, betegvizsgálat) örökít meg, „játssza is el” a szituációt, és „ragadjon” a kiválasztott pillanatban, így sokkal természetesebb lesz a végeredmény, hiszen spontánul indul.
A profi felbérlése
A fenti tanácsokat betartva is érdemes végiggondolni, hogy mennyit jelent egy profi fotós szaktudása, tanácsa és eszköze. Pózolhat az ember bármilyen jól, ha előnytelen körülmények között és nem a megfelelő gép előtt teszi, az összhatás nem lesz valami fényes. Ha profi fotós segítségét kérjük, ez könnyen el lehet kerülni, az ő szaktudása és gépe megéri az árát.