Naponta beszélgetek magánorvosokkal, és az ismerkedés első perceiben a praxissal kapcsolatos érdeklődésemre mindenki büszkén válaszolja, hogy tele van a praxis, “Hát nem panaszkodom, megy a szekér!”. Persze, minek kell nekem ajtóstul a házba rohanni, és ilyen csúnyákat kérdezni, de én mindig újra és újra felteszem ugyanazt a kérdést. Én már csak ilyen vagyok .:)
Az orvosokban él egy nagyon mélyen berögzült vélekedés: a jó orvosnál mindig sorban állnak, a jó orvost a betegek megtalálják, sőt továbbmegyek, csak az a jó orvos, akinél söprűvel kell elkergetni a betegeket, annyira sok páciens van. Ezért a beszélgetésekben is mindenki először ilyen képet próbál magáról festeni, teljesen érthető módon.
Mégis mi a valóság? Így egymás között talán bevallhatjuk. Magánpraxist fenntartani nem egyszerű mulatság. Itt az orvosi szaktudás sajnos nem elég. A költségek az egekbe szöknek, az adminisztrációs teher óriási, az alkalmazottakat menedzselni kell, a betegek hozzá vannak szokva, hogy mobilon telefonálgatnak a legalkalmatlanabb pillanatban is, és ott a család, akiket nem kellene elhanyagolni a kórházi munka, az ügyelet és a magánpraxis mellett sem. Csak a bevételi oldalt lehet tehát megváltoztatni tudatos munkával, így javulhat az egyenleg a hó végén. Kevesebb, de “jobb” pacientúra, jobban strukturált időbeosztás és több bevétel. Ez kell legyen a végeredmény.
Érdemes talán magunkkal is őszintébbnek lennünk és konkrét számokkal, bevétellel mérni a praxis sikerességét, hiszen ha nem mondjuk ki magunkban, hogy szükség lenne változásra, akkor nem is fogunk olyan lépéseket tenni, ami valóban elősegítené a praxisunk fejlődését.
