„Nekem erre nincs időm!” „Ez nem méltó egy orvoshoz!” „És az mégis mire lenne jó?” Ilyen és ezekhez hasonló kifogásokat sorolnak az orvosok, ha szóba kerül, az Interneten keresztül is foglalkozniuk kell a páciensszerzéssel. Most megmondom, miért rossz ez a hozzáállás!

iStock_000012568349Small

A világ egyik legtiszteletreméltóbb állása az orvosé. Ez egy olyan tény, amit mindenkinek el kell ismernie, hiszen a doktorok hosszú éveket áldoznak arra, hogy megértsék az összetett emberi szervezet működését, majd (gyakran nyomasztó) munkahelyükön helyt álljanak a gyógyítás érdekében.

Talán éppen ezért van az, hogy sok orvos úgy gondolja, ehhez a hivatáshoz nem illik az, hogy az Interneten „parádézzon”.

Pedig ez a „parádézás”, ha megfelelő méltósággal csinálják, egyáltalán nem árt az ember szakmai hírnevének, sőt! Már többen használják az Internetet a keresésre, mint kérdezik meg ismerőseiket, hol találjanak, mondjuk, egy jó urológust, ráadásul egyre többen lógnak különböző közösségi oldalakon (és a fiatalabb generáció Internet-használati szokásait figyelembe véve ez a jelenség a későbbiekben is megmarad). Egyre többen ajánlgatnak másoknak „követni való” oldalakat például a Facebookon, és figyelje meg, ez az általános trend hamarosan kiterjed az egészségügyi szolgáltatókra is! Összességében nagyobb eséllyel találnak rá arra az orvosra, aki jelen van az Interneten és különböző közösségi oldalakon, mint arra, aki nincs.

Persze ennek nemcsak az a praktikus előnye van, hogy könnyebben rátalálnak Önre, hanem az is, hogy könnyebben megkedvelik Önt, és visszatérnek rendelőjébe. Ehhez persze az kell, hogy időt és energiát fektessen a kinézett közösségi felület vezetésébe – és az, hogy mindezt lelkesedéssel, kedves hangnemben tegye, hogy növelje az emberekben a szimpátiát.

Blogolás szempontjából már írtam Önnek a Facebook és más közösségi médiák fontosságáról, most azonban kicsit más szempontból szeretném bemutatni ezeket az oldalakat.

DeathtoStock_Wired2

Mi mire való?

Facebook a személyességhez. A világ legnépszerűbb közösségi oldala szinte mindenre jó. Lehet képeket, videókat, írásokat, cikkeket, oldalakat megosztani itt, eseményt létrehozni és reklámozni, egyszóval, szinte mindent. Sokan használják is, a SocialDaily szerint az aktív felhasználók ma 4,4 millió főt tesznek ki Magyarország területén . Az egyik legnépszerűbb facebookozó orvos, Dr. Czinkóczky Béla, nemcsak szakmai sikereit, de napi gondolatokat, közérdekű információkat is publikál itt. Közvetlen hangneme miatt immár több mint 12 000 ember követi!

(Tipp: olvassa el, milyen Facebook posztokat érdemes megosztania!)

Google Plus a nagy rendelőknek. A Gmail fiókhoz tartozó közösségi oldal nagy előnye, hogy az ember köröket tud létrehozni ismerősei között. Nem tudja, ebben mi a jó? Az, hogy sokkal direktebben tudja eljuttatni üzeneteit a különböző típusú pácienseknek, ez hasznos lehet például egy nagy rendelő esetében, ahol több szakterület is van. Új kezelési módszer csak bőrgyógyászhoz járóknak? A körök segítségével máris ki tudja választani azokat az embereket, akiket ez közvetlenül érint!

LinkedIn a szakmaiságért. A „szakmai közösségi háló” közvetlenül azért jött létre, hogy az ember az Interneten is prezentálni tudja szakmai tudását és értékét – felsorolhatja itt, mikhez ért nagyon, megkeresheti ismerőseit, majd az ismerősök (ha tudják, miben erős a másik) visszajelzéseket adhatnak arról, miben erős a másik.

DeathtoStock_Desk5

Mit és milyen stílusban érdemes írni?

1. Mindenképpen legyen egyedi a stílusa. Ez amolyan „nesze semmi, fogd meg jól!” tanácsnak hangozhat, de csakis akkor tűnik ki a vetélytársak közül, ha van Önben valami emlékezetes. Hosszú hetek kísérletezése teszi lehetővé, hogy megtalálja azt a hangnemet, ami a jelleméhez közel áll, és a pácienseket is megfogja.

2. Mindenképpen tegyen fel hasznos információkat, érdekességeket, valamint képeket ezekre az oldalakra. Az új rendelési rendet, egészségmegőrző tanácsokat az őszi hidegben, képet a felújított rendelőről, „ilyen volt-ilyen lett” eseteket, stb.… Persze, nem minden tartalom illik mindhárom közösségi oldalra – a legújabb tudományos előadásáról például a LinkedInen érdemes megemlékezni, ahol a hasonló szakterületen, orvosként dolgozó ismerősei értik is, miről beszél, nem pedig a páciensekhez szóló Facebook oldalon.

3. Bátorítsa az embereket a visszajelzésre! Tegyen fel kérdéseket, írjon elgondolkodtató tartalmat, hangsúlyozza, hogy mennyire fontos a páciensek visszajelzése. Az emberek nagy része lusta, nehéz motiválni őket, de minden apró, kedves komment balzsam a szívnek!

+1. Ne ijedjen meg, ha negatívat kap! Sajnos az emberek nagy része frusztrált, és ezt szívesen vezetik le másokon. Emiatt jogtalanul be is szólhatnak Önnek, ha felpörög az oldala, az ilyen kommentek esetén nem szabad visszaszólni – az csak olaj a tűzre.

Ön használ valamilyen közösségi oldalt? Ha igen, melyiket? Írja meg nekünk egy kommentben, és tegye népszerűbbé a Praxisakadémia olvasói körében!